2016. január 14., csütörtök

Olvasó-társ

Bejegyezte: Erika dátum: 4:28 2 megjegyzés
Amúgy meg aggódtam, hogy mi lesz azzal a rengeteg beszerzett gyermek-, ifjúsági könyvvel, amit eredetileg még nagynak spájzoltam be, de ő tojik olvasni, de most kezdek megnyugodni, hogy találtam egy cuki kis olvasó-társat. Ő könyörög (azért nagyon nem kell!), hogy vegyünk még-még-még könyvet, mert minden könyvet ki akar a világon olvasni. :D

Tele a tök!

Bejegyezte: Erika dátum: 4:07 3 megjegyzés
Mivel szükségem van a munkahelyemre, ott nem önthetem ki a szívem, viszont valahol meg muszáj! Tényleg tele a tököm. Bár évek óta nem értek egy csomó mindent, és felháborít a kivételezés, a diszkrimináció, de most már a végét járom. :( Le kell írnom valahol, ha ki már nem mondhatom, csak fű alatt, mert mindenki ott mondja. Merném én, azzal nem lenne gond, de lakáshitel is van...

Arról már fogalmam sincs, hogy tudnék még segítőkészebb, még felajánlkozóbb lenni, de kezd az a meggyőződésem lenni, hogy kár érte úgyis, mert itt nem ez a lényeg, valami más, amit nem értek.

Ami most már nagyon kihozta, az a múlt év végén történt nagy változás a munkahelyemen, ahol a derekam ráment a melóra, de a lelkem is kicsit. Amikor azt látom, hogy hónapok óta betegállományban lévő, állítólag majdhogynem halálán lévő, mozdulni alig képes delikvens egészségtől ragyogóan betér, hogy elvigye a cuccait kocsival (hogy azokat ne kelljen később dobozolni, de egyébként a háromnegyede mégis ott marad, amiket majd én cihölök később),  aztán még a közösségi oldalakra is felteszi, hogy több száz kilométereket utazgatott nagymamához, távoli vidéki városban megrendezett színházi előadásra stb., akkor már kezd kinyílni az a bicska... Aztán amikor tenni kéne valamit a közösségért, hirtelenjében az egyébként (sokak szerint) kiskora óta szélen/vízen nevelkedő, évek óta otthon egész napokra magára hagyott gyerekhez nagyon fontos sietni. Mert nekem nem... Aztán amikor ő nem dolgozhat semmi megerőltetőt, semmi porosat, semmi koszosat, de az évekig egy 24 órában cigarettafüsttel telepöfékelt ablakban való munka, amely egy régi könyvekkel teli irodában található, na, az nem gond, az teljesen tökéletes, mert ott a 180 fokban elfordított képernyőn nem látszik a kék közösségi.

Mindenki besúg mindenkit, a rosszindulattól levegőt nem kapok. És akkor megkapom a letolást értekezlet kellős közepén, hogy ebédidőben miért azt csinálom, amit (férjemnek szülinapi ajándék 1 órába besűrítve), a személyes, én magam által befizetett előfizetésű telefonomon miért nem vagyok elérhető, az végképp kiborít. De a másik táncórákra, bankba, kávézni megy órákra, azzal sincs semmi gond, mindig velem. :(

Egyszerűen elegem van, és nem értem, fel nem foghatom, hogy van ez?

Egyet tudok, lekvárt a célból, hogy jobb legyen a helyzetem, nem fogok készíteni, utána takarhatnám le a tükröket...

Nagyon szomorú vagyok!

2015. október 12., hétfő

Szeretem!

Bejegyezte: Erika dátum: 1:04 4 megjegyzés
Vilmosnak egyik reggel csattan egy óriási puszi...

- Fúj anya, ez nyálas volt.

- Tudod Vilikém, az idős néniknek már gyakran kicsordul a nyáluk.

- Anya, te nem is vagy öreg. Fiatal vagy, mert az arcodon sincsenek olyan izé bemélyedések, kráterek vagy mi, meg gyorsan tudsz a busz után is futni.

:) :) :) :)

2015. február 2., hétfő

Legnagyobb probléma :D

Bejegyezte: Erika dátum: 5:38 0 megjegyzés
Az óvodában a legnagyobb probléma Vilikénkkel, hogy szalvétából repülőt hajtogat és még berreg is hozzá!!! :D Sose legyen nagyobb gondunk!!!!

2015. január 19., hétfő

Mindig van rosszabb!

Bejegyezte: Erika dátum: 1:33 0 megjegyzés
Szóval az van, hogy jól meg kell gondolni, hogy ha járművön utazunk és látunk egy borzalmas családot, ahol szülő-gyerekek egyaránt iszonyatosan viselkedik, mit mondunk a gyerekeknek. Én kimondtam azt a mondatot, hogy megkövetlek Titeket, angyalok vagytok! Még aznap délután, amikor én téptem miattuk a hajam, emlékeztetett Vince, hogy gondoljak csak a HÉV-en látott családra, akkor lenyugszok. :D Persze ez abban a pillanatban nem hatott, olaj volt a tűzre!

2015. január 12., hétfő

Álmos hétfő

Bejegyezte: Erika dátum: 2:53 3 megjegyzés
Egy ólmos-álmos, ágyból nem kikívánkozós hétfő reggelen mi sem hiányzik jobban, mint hogy az egyik gyerek a zsebéből előhúzzon két használt zoknit, azokat a fülére húzza, és előadja az alábbi számot, a kicsi meg mellette teli szájból kacagjon... Utána már a megfáradt felnőttnek sincs más választása. :D


2014. december 22., hétfő

Anya nem bánja... sőt!

Bejegyezte: Erika dátum: 4:01 0 megjegyzés
"Anya, most egy picit abbahagyom a beszédet, mert elfáradt a szám!"
 

Családi fészek Template by Ipietoon Blogger Template | Gift Idea