2010. október 24., vasárnap

Gyerekszáj

Bejegyezte: Erika dátum: 9:57 0 megjegyzés
Vince: Mama, alhatok nálatok?

Mama: Most nem, tegnap is ott aludtál.

Vince: Mama, légyszí'!

Mama: Nem!

Vince: Mama, légyszí'!

Mama: Nem!

Vince: Mama, légyszí'!

...

Mama: Olyan vagy, mint a falra hányt borsó!

Vince: Jó, ha leszek az, akkor alhatok nálatok???

2010. október 23., szombat

Gyerekszáj

Bejegyezte: Erika dátum: 13:39 0 megjegyzés
Én: Milyen autód lesz felnőtt korodban?

Vince: Busz

Vili-szótár 2.

Bejegyezte: Erika dátum: 12:16 0 megjegyzés
Pőszi - Percy

Tyomasz - szerintem ezt nem kell lefordítani

dokodí - krokodil

elpaklak - elkaplak

Binsze - Vince már finomodik :-)

ápia - Activia

dámbó - jumbo

2010. október 15., péntek

Érik a gyümölcs...

Bejegyezte: Erika dátum: 2:11 0 megjegyzés
Végre úgy néz ki, hogy eddig silány sportteljesítményünk kezd javuló tendenciát mutatni! :-) A judo-vonalat most egyenlőre nem erőltetjük, pedig nagyon klassz kis pasis sportnak tartom, fiam nem... Egyébként hátul az a picike rikító kék sapkában az enyém!!! :-))))))


És hát jól van na!!! Ez csak egy kis helyi újságban jelent meg, de az vesse rám az első követ, aki ne úgy érezné, mintha a BBC-n adtak volna számot róla!!! :-)))))

2010. október 10., vasárnap

Vili-szótár 1.

Bejegyezte: Erika dátum: 22:41 2 megjegyzés
Vilmos egyre több mindent mondogat, többnyire nagyon szépen. Van azért egy-két kedvencünk, amit igazából talán mi értünk csak meg, de odavagyunk. :-))) Pár példa:

piszipí dödöndödöm - TGV vonat

föféfa, föféfa... - körtéfa, körtéfa...

picsesz - csipesz

Icce - Vince

erátó - teherautó

sündisznó - ünyinyó (ezt néha alkalmazza a fűnyíróra is)

picő - cipő

kumpi - krumpli (ez pedig bármi ehetőre vonatkoztatható, de ha valóban krumpliról van szó, akkor éles örömbeli ordítás is követi) :-)

Ó, és a lényeg a Pityu, amely bármely papagájra érvényes!!!

Mozgalmas hétvége

Bejegyezte: Erika dátum: 1:07 4 megjegyzés
Múlt hétvégén szinte megállás nélkül mentünk. Elterveztük, hogy lakásban sokat nem maradunk. Mondjuk buta ötlet volt, mert vasárnap estére már mind a négyen alig álltunk a lábunkon, de azért jó kis programokat szerveztünk! :-)

Szombaton a Budakeszi Vadasparkba látogattunk el, aminek a bejárat előtti sétánya inkább emlékeztetett egy vurstlira, mint ahogyan az az emlékeimben szerepelt. Ezzel olyan nagy gond nem is volt addig, amíg Vince el nem kezdett hisztizni egy nyalókáért. Megkönyörültem rajta, ilyenkor szokott kapni egy "apróbb" darabot. Miközben közelítettünk a körülbelül 10 ezer féle nyalókás stand felé, minimum(!!!) 20-szor mondtam el neki, hogy egyikhez sem nyúlhat hozzá, majd együtt kiválasztunk egy kisebbet. Mert ugye, ha már megfogtuk, visszük. Úgy éreztem sikeresen megbeszéltük. Nem tudom, mire alapoztam ezt az érzésemet. A tapasztalatok nem ezt igazolják. Az utolsó 10 méteren egy olyan sprintet nyomott, hogy ihajjj, úgyhogy sikerült a gyakorlatilag legnagyobb, megközelítőleg fél méteres nyalókát kirántania. Ilyenkor próbálom a "jófejszülőséget" gyakorolni egy-két ejnye-bejnyével, de belül úgy éreztem, hogy beköltözöm a vadaspark egyik nevéhez méltó ketrecébe, és ott a nevéhez méltó állatként ordítok egy hatalmasat...

Onnantól kezdve felbolygattuk azon családok mindegyikét, akikkel szembementünk, ugyanis az összes vadasparkban lévő kis-, illetve nagy gyereknek csakis ilyen nyalóka kellett, és soha többé semmi más. Egyetlenegy családdal sikerült beszédbeli kapcsolatba elegyednünk, nekik elmondtuk, hogy nehogy azt higgye... meg egyáltalán... mi nem szoktunk... á, csak a gyerek... meg izé, meg hozé... szóval én nagyon égtem! Próbáltam megörökíteni az o'jjektumot...

Voltak a vurstli részen cuki nem kis kecskék, szóval elég nagyok voltak, de Vilmos minden teketória nélkül odament és megvizsgálta a fogazatukat. Nem akadékoskodtak!

Az utolsó 50 méterre találtunk ilyen helyes kis taligát. Jobb és kényelmesebb lett volna előbb, mivel a kijárat fele erősen lejt a talaj, így hiába húztuk Gáborral ketten, amikor megindult a "szekér", rémülten néztünk egymásra, hogy melyikünk tudja hamarabb megállítani a kavicsos talajon csúszó lábát.

Állatokat nem fotóztam, mert egyrészt szerintem mindenki látott már ilyeneket, meg olyan sok nem is volt. Viszont volt több olyan alom, ahol semmit nem láttunk, bár ahogy elnéztük, mi sem nagyon költöztünk volna be az adott állat helyében...

Mire hazaértünk, teljesen kidőltek. Mire előkaptam a fényképezőt, Vince feltekintett, de az előtte lévő pillanatban tényleg aludt, mint a bunda. Azért ott arról a szatyorról ejtsünk néhány szót. Mostanában mindenhova zacskókkal megyünk. Ha szerencsénk van, akkor ilyen helyes kis csíkossal, ha nincs, akkor valamelyik "menő" bevásárlóközpont rikító színekkel megáldott darabjával. Már csak a WC-re nem viszi magával őket. És hogy mik vannak ezekben a zacskókban??? Hát FONTOS IRATOK!!! Ami tartalmaz rejtvényújságot, mindenféle űrlapot (tőlünk nyúlja le a feleslegeseket), receptkönyveket stb. Jaj bocsánat, ezek önkormányzatis, irodista papírok, és rendszeresen meg kell jelennünk a polgármester előtt! Ti sem értitek? Mi sem, de a szerepjátékért mindent!
Másnap Úttörővasutazni mentünk! Leállítottuk az autót a fogaskerekűnél és felpattantunk rá. Ezt még én is nagyon élvezem, nem utolsósorban a látványért, ahol keresztülhalad, de maga a járgány is rém vicces és klassz! Gyerekek itt még meglepődve, vagy inkább az alvás küszöbén???
A Széchenyi-hegyen le kellett ülnünk a megállóban, hogy Vince lerajzolhassa a járgányt. Cseppet sem voltunk furák... Itt a művész úr elmélkedik milyen irányzatú festmény is készüljön!?
Pasik... járgányok... és lassan 6 éve erről szól az életem...
A vasutazás rossz nem lehetett, viszont az utasgárda... Huh... Volt egy társaság, amely állott kb. három családból, minimum 10 gyerekkel. Kizárólag ordítva társalogtak, számomra kétségtelenül a többi utas figyelmének felkeltése érdekében. Suttyóság kipipálva!!! A b...meg, a k...anyád és társai röpködtek pillanatonként. De ami a biztosítékot kiverte, hogy a szerintem max. 10-12 éves kalauzfiút próbálták átverni, hogy ők már vettek jegyet, amit persze nem tudtak bemutatni. Nagyon-nagyon-nagyon drukkoltam a kicsi fiúnak, hogy ne hagyja magát, de le a kalappal, megoldotta a helyzetet, és megvetette velük a jegyet. Nem véletlenül kerülnek oda a kimagasló értelmi képességű manók. A figyelemfelkeltésen kívüli témájuk továbbá főként az volt, hogy mikor érnek minél előbb a végállomásra, hogy beugorjanak egy pizzára a restibe... no comment!!! (tudom, tojni rá!)

Ez a vasárnapi hazatérés képe...

A vasárnap délutáni alvás után (azért kiszedtük őket a kocsiból...) kimentünk a Hajógyári szigetre a csúszdaparkhoz. Végre Vince is le mert csúszni a fedett, kacskaringós csúszdán. Nagyon büszke volt magára és persze én is!!!

Itt pedig a bátor kicsi fiú!!!! :-))) (közben a zabszem ott volt, de akarata már neki is van, nem volt más választásunk) Ezt kb. 50-szer végigcsináltuk!

video

Gyerekszáj

Bejegyezte: Erika dátum: 1:06 0 megjegyzés
Elmentünk Vincével és Anyukámmal a közelbe mogyorót szedni. Egyszer csak a gyerek hangosan ránk szól: "Szedjétek, szedjétek, hogy legyen mit ennünk télen!!!"

Ez persze úgy volt igazán érdekes, hogy éppen akkor nem kevesen haladtak el mellettünk... Ez a múltkori liftbeli "Apa biztos kocsmában van", hallgatóság előtti megjegyzése után megint érzékenyen érintett. Szerencsére ismét felvidítottuk a környezetünket! :-) (és apa nem jár kocsmába!!!)

Gyerekszáj

Bejegyezte: Erika dátum: 1:05 0 megjegyzés
Reggel oviba menet megnyugvással állapítottam meg, hogy egy másik ovi kerítése melletti darázsfészket betemették.

Én: De jó, hogy végre megoldották.

Vince: Hogy mondhatsz ilyet anya?! Te mit szólnál, ha betemetnék a házadat???

ohhh, huhhh, öhhh...

Mix

Bejegyezte: Erika dátum: 1:04 0 megjegyzés
Ezeken a csodálatos időjárással jellemezhető napokon még próbálkozunk játszóterezni. Néha már csak lángvágóval lehet minket kivágni, olyan hideg van, de azért elszántak vagyunk. Csütörtökön is gyereksereggel foglaltuk el a területet.

A játék hevében egy váratlan pillanatban Julianna elkiáltotta magát, hogy CSAPATGYŰLÉS!!! Az összes csapattag rohant a gyűlés helyére, ahova szigorúan tilos volt a belépés. A "sajtóst" is csak befogott füllel engedték közel! :-) Honatyáink így rohannának a Parlamentbe dolgozni...
Boti (Julianna testvére) zabálnivaló volt. A zabálnivalósága most főként a fáradtságából fakadt. Kiosztották a csapatgyűlésen a szerepeket. Vince kapta a hercegi címet. Boti sírva követte Juliannát, és jellegzetes reszelős hangján sírta: "Junanna, ne Vince legyen a herceg! Én akarok a herceg lenni! Én akarok a herceg lenni!" Mellékesen megjegyzem, hogy én a hercegi címet egyéb feltételekhez is kötném, mint amit gyermekem produkál, de hát ezek a fiatalok...

Az idilli kép. Hosszú idő után együtt...
A giga-mega-terra méretű zöld sáska megcsodálása az elszánt entomológusok által... brrrrrrrrr-grrrrrrrrrrrrr (a lényt nem voltam hajlandó közelebbről megörökíteni, mondjuk messziről sem)
Tamara és Vilmos egy nyerő páros. Ők mindig jól elvannak. Nem problémás gyerekek! Jó, hát nem is tudjuk, mit jelent az, hogy problémás gyermek, ugyebár...
Tamara varázsolt... Folyamatosan! Julianna babáját, bár a célt nem ismertük, hogy mivé kellett volna válnia!

És akkor pár szó a büdös maci(ka)-ügylet alakulásáról! Már nem haragszunk büdös macira. Mint látható, előlépettük "ka" pozícióba. Már nem rosszalkodik, nem bujkál el, szorosan összenőttek a 20 hónapossal. Na de a cumi... Arra nagyon mérgesek vagyunk. Szigorúan alváshoz engedjük a használni, de azért így is okoz bonyodalmakat. Nem kicsit! Néha nagyot!

Érdemes elképzelni, ahogy apával éjnek-évadján a rácsos ágy alatt fekszünk. Illetve valamelyikünk próbálja magát beszuszakolni az ágy alá, a másik mobiltelefonnal világít a kereséshez. Mindeközben másodpercenként hozza ránk a szívbajt a különböző forrásokból eredő brekegő, mekegő, böfögő állathang. A kedvencünk egy vezető márkanévvel fémjelzett csiga, aminek a zenéjét, ha elindult, soha többé nem lehet leállítani. Ez igazán szerencsés az éjszaka kellős közepén, amikor még a fő céljaink között szerepel visszaaltatni a picit.Cousteau kapitány mélytengeri kutatásai semmik ehhez képest. És a végén persze megint semmi garancia, hogy ott találjuk.

Judo-ügylet: Az erős túlzás lenne, ha azt állítanám, hogy voltunk judo-n. Testileg ott voltunk, de lelkileg... Címszavakban jellemzem ottlétünket, az jobban bemutatja kínlódásunkat.

Bementünk, átöltöztünk, felmentünk, hátat fordítottunk. Lementünk, hisztiztünk, visszamentünk, hátat fordítottunk. Ismét lementünk, én erős artikulálással a gyerek arcába: mostmáraztáneléglegyenebbőlahisztibőlnemazértjöttünkhogyhátatfordítsdésodasenézz!!! Gyerek óriási kék, ártatlan, angyali szemekkel: Anya, megígérem, hogy most minden bátorságomat összeszedem, rettentő büszke leszel rám! (pontosan ezekkel a szavakkal)

Visszamentünk, hátat fordítottunk, lementünk, hisztiztünk. Edző barátnője utánunk, meggyőzés, visszamenés. Edző hozzánk, meggyőzés, kb. 5 percig egy helyben ülés, felkelés, lemenés, hazamenés.

Ovistárs anyukájával megbeszéltük, hogy talán együtt a két gyerek sikeresebb lesz. Szerdán még egy esélyt kap a dolog.

Hétfőn pedig úszással is próbálkozunk az ovi keretein belül. A tét 2 db ékszerteknős, amik remélem, elég nagy húzóerők lesznek! Huh, ezt a kínlódást a sport körül...

Gyerekszáj

Bejegyezte: Erika dátum: 1:04 0 megjegyzés
Én: Mondd, hogy igen!

Vilmos: Nem!

Nyaralás helyett

Bejegyezte: Erika dátum: 1:03 0 megjegyzés
A baleset miatt elmaradt az idei nyaralásunk, így egy-egy napon próbáltuk bepótolni a gyerekeknek és magunknak az élményeket. Azóta persze rájöttünk, hogy nem volt véletlen az egész, meg annyira nem is jött ki rosszul a dolog, úgyhogy helyrerázódunk lassan.

Voltunk Füreden és Tihanyban, ami gyakorlatilag már a második otthonunk. Eredetileg is azért terveztük volna ekkorra az odautazást, mert ez alatt a négy nap alatt szokott vasútmodell kiállítás lenni, azt pedig nem nagyon lehet kihagyni. Illetve ki lehet, csak vállalni kell a következményeket... A kb. 50 négyzetméteres, zárt állomásépület területén szokták berendezni. Ez évben én kihagytam, mert több volt az emberek által beszívott levegő, mint a természetes úton kibocsátott oxigén, úgyhogy kiültem a nyitott állomásra olvasni.

Ez a kedvenc kertem! Itt minden évben megállok és csak nézem-nézem és nézem, és utána is csak nézem még! Általában elvonszolnak mellőle...




















A pirosak... Volt egy piros muskátlis "edény" is, de az már nagyon átment volna az impresszionistából az eklektikus giccsbe, úgyhogy inkább a gazosra ültettem őket!

És megint a pirosak összebújva nézik az új szerzeményt! (persze, hogy valami járgány...)

















A jól megszokott tihanyi Rege cukit sem tudtuk kihagyni:


















Hohohó, hétfőn megyünk judo oktatás megtekintésére. Nagy-nagy drukkokat kérek, hogy az energiabomba gyermekemnél épp együtt álljon minden szerencsecsillag. Viszont nem tudom, hogy jó motívum-e az a módszer, hogy rávegyük a sportra, miszerint azt skandáljuk, hogy ott lehet jó sokat ordítani!? Az ordítás egyébként kicsinált engem ezen a nyáron. Hallottam már ovistársak anyukáitól, hogy ez divat a csoportban, de eddig még kimaradtunk belőle. Ha nem tart sokáig, kibírom! (megfordítani nem tudom a videót, de nem is ez a lényeg... szüleimnek volt erre lelki erejük) Heavy metal énekesnek tuti be tudjuk adni!!! (azért, ha valaki tudja, hogy kell megfordítani, szóljon légyszí!!!)

video

Vittem még a gyerekeket a Hajógyári szigetre. Itt csak egy bökkenő volt, hogy egyedül voltam a túlerővel szemben. Vilmost kizárólag az óriás csúszdák végén található mély lyuk vonzotta - igen közelről -, ahonnan kb. 50 km/órás sebességgel száguldottak ki a lesiklók. Angyali mosollyal folyamatosan próbált bemászni "kukucs" tőmondattal.

Vince pedig szerette volna, ha mindenhol a nyomában vagyok. Ugye két nem igazán egy helyben ülő gyerekről van szó. Persze megoldottam, de maradtak hiányosságok. Képek itt nem készültek a hiányosságok miatt! :-)

Egyébiránt nagy felfedezést tettem. Amikor kilépünk a kapun, ellenkező irányban kell elindulni, mint amerre menni szeretnénk, és akkor eljutunk oda, ahova eredetileg készültünk. Na, valaki rájön a talányra??? :-))) (A nyertes egy napot tölthet Vincével! Nem!!!! Nem Vilmossal!!! És csak az ordítósabb napok közül lehet választani...

Másrészt pedig milyen jó lenne, ha a fogyókúrámnál is beválna ez... szóval, minél többet ennék, annál kevesebb lennék.

Vilmosnak is megvolt az első fagyizása, azóta sem lehet úgy megközelíteni úgy a cukrászdát, hogy ne követelné elég hangosan az újabb adag fagyiját. Ez persze egyenlőre még tejszínhabos cuccot jelent, de ej, ráérünk még a ráébredésre! (ez egy viszonylag visszafogott kép!)




















Bölcsiben is voltunk pénteken. Barátnőmhöz fog járni Vilmos és csak novembertől, de néha belátogathatunk szoktatás előtti szoktatásra! :-) Nagyon élvezte, egyből rohant szerteszét, amint meglátta a sok gyereket és játékot az udvaron. Úgy tűnt, hogy arra sem emlékszik, hogy van anyukája. Én ráadásul el is rejtőztem, kíváncsian várva, mikor hiányzom neki. Kb. 20 percenként láttam, hogy megfeledkezik minden játékról, néz körbe-körbe, biggyed a szája, és messziről is leolvastam a sírástól elcsukló "anya" felszólalást! Ilyenkor előléptem, intettem bárgyú "anyamosollyal" egyet és folytatódott zavartalanul minden tovább. (a kis csíkos az enyém... és olyan pici még) :-))) A nagylányt ne kérdezzétek, mit keresett ott. Én kb. másodikos iskolásnak néztem...






































Amúgy mondatokban kezdünk beszélni. Ohhhh, beleestem a "többes számos" hibába: bekakiltunk, büfiztünk, meghamcsiztunk, pelust teszünk a popsinkra stb. Szóval tényleg nagyon édesen mondja már az egyszerűbb mondatokat és mi mindent megértünk és Ő is! A tanulással semmi gondunk nincs, Vince előszeretettel mutatja a mindenre felmászás tudományát, és persze az ordítást se hagyjuk ki!!!


A rajzolás tekintetében szerintem elég nagyot léptünk előre a nyáron. Az ordítás szüneteiben sokat rajzoltunk. Bár az tuti, hogy nem az én rajz"tehetségem", ami előrelendítette, de talán lökést adott az maga, hogy odaültem mellé és hegyezgettem a ceruzáit! :-) Szóval, íme egy bizonyíték. Az alany: maga a megtestesült természetes szépségű kék(!!!) katicabogár (mert ez az!!!)! Annak idején elég nagy műsor ment érte, mert "ez a legédesebb állat a világon"!!!! (most látom csak, hogy piros lett a "katica???" orra, úgyhogy pontlevonás lesz utólag! :-)






































Vince és a csiga (ez csak úgy... mert aranyos, meg mind a kettő bámul bele a kamerába):
















Este pedig Mártiéknál jubileumi hamburgerezés lesz. Amolyan szánkon be, orrunkon-fülünkön ki típusú gasztronómiai élvezetre készülünk... szigorúan gyermekmentes övezetben! :-)

Végezetül pedig egy pár perce elhangzott párbeszéd részletei. Vincének a térdén tegnap keletkezett egy kis túlzással és erős jóindulattal is kb. fél centisnek mondható "alig" horzsolás. Másrészt pedig büntetésben is van pár napja, úgyhogy a buszokkal nem játszhat. Szóval a párbeszéd:

Én: Vince, hagyd abba a buszozást, még büntiben vagy!

Vince: Jó, de meg kell ajándékoznom a sebemet!

grrrrrrrrrrrrrrrr...............

A kétkezes beteg...

Bejegyezte: Erika dátum: 1:02 0 megjegyzés
Csak így hívják a páromat a kórházban... A páromat, akit szó szerint felnyársaltak tegnap. Véletlen, de elég súlyos balesetben. A LEGROSSZABB nagyon közel került hozzánk, de szerencsére elhúzott mellőlünk! Valóban véletlen baleset volt, bár egymillióból talán egy, ha ilyen megtörténhet. Hasonló esetet kizárólag csak a Vészhelyzet-szerű sorozatokban láttam, akkor is az ájulás kerülgetett.

Szegény kollégát sajnálom, akinek a keze által kiröppentek az esztergagépből a gyújtósszerű fadarabok. Bele az én párom mindkét kezébe. Azon túl, hogy él (!!!), nem a szemét, szívét, egyéb létfontosságú szervet találtak el a darabok, nagyon szerencsésen úsztuk meg. A jobb keze volt a horrorisztikusabb látvány, mivel ott könyökhajlatnál bement, a másik oldalon pedig a csuklónál kijött, illetve hát bent maradt, így alul-fölül kilógott. Amiért szerencsésnek mondom magunkat, ezek után semmilyen ideg, izom nem sérült, úgyhogy az én alkotó páromnak úgy néz ki rendbe jön a keze. Szerintem a csodával határos módon. Azon túl, hogy nyilván nem kell ecsetelni egy kéz épségének a fontosságát, Ő gyönyörű dolgokat is alkot velük, így ebből a szempontból is rettentő nagy veszteség lett volna, ha nem tudja többé használni őket.

Nagyon büszke vagyok rá!!!! Szerintem (kollégái, főnökei szerint is) rendkívül hősiesen viselkedett. Tulajdonképpen Ő próbálta meg a kialakult pánikot csitítani. A kórházba érkezés, de még az előtte álló, 3 órás műtét előtt is Ő viccelődött leginkább a nővérekkel, orvosokkal. Persze az akasztófa-, illetve morbid humor működött (szerencsére, mert ezt másképp nem lehetett volna elviselni), így felmerült a rablóhús hatékony, azonnali elkészítésének ötlete, fogpiszkáló-kérdés megoldása stb.

Ma megtörtént az első fürdetés is általam! :-) Jó döntésem ismét bebizonyosodott, hogy nem mentem anno ápolónőnek! A szerencsétlenkedés, hogy se a két kezére, se az egyik lábára (amibe az infúzió volt kötve) ne menjen víz, nem kifejezés a helyzetre. De hoztuk a formánkat, a könnyünk folyt a nevetéstől. Hihetetlen, milyen kiszolgáltatott tud lenni az ember. De ha jól emlékszem, mintha fogadalmat tettünk volna, és ez így van rendjén! Ő is mellettem állt, segített, amikor szülés után a maximálishoz képest háromszor annyi hashajtót vettem be, hogy semmi gond ne legyen... :-))) Bár az alapvető szükségleteinek egyik legfontosabb kielégítése még hátravan. Ráadásul ez talán több heti (remélem nem havi) cikluson keresztül részben az én feladatom lesz, de ezt is megoldjuk. Szerintem ott is rém röhejesek leszünk mi ketten!!!

El sem hiszem, hogy erről írok blogbejegyzést! Bár inkább ezen morfondírozok, mint valami sokkal szörnyűbb dolgon!

Természetesen mindketten elgondolkodtunk a MIÉRT-en! Beszélgettünk is róla nagyon sokat! Mindkettőnk véleménye egyezett. Vissza kell fognunk a tempót, az idegességet, az egymásra oda nem figyelést. Az utóbbi időben Ő is, én is egész más dolgokkal, főleg a stresszes, gonddal teli mizériákkal foglalkoztunk. Ingerültek voltunk egymással, nem értettük meg egymást, a gyerekekhez sem volt annyi türelmünk, mint amennyi kéne (végtelen???). Én személy szerint ehhez a dologhoz képest annyira pitiáner dolgokon akadtam le, amit nem is értek, miért kellett vele foglalkoznom. Rájöttünk, hogy nagyon, nagyon kell szeretnünk egymást!!! Ennél fontosabb nincs is! És örülök, hogy Ő a párom, a gyermekeim apja!!!

Minden hálám, köszönetem a Honvéd Kórház dolgozóinak, kezdve a takarítószemélyzettől a kezelőorvosokig. Hihetetlen kedvességet, szeretetet kapunk minden egyes személytől. Bevallom, ehhez hasonlót ilyen jellegű közintézményben még sohasem tapasztaltam. Ha arról van szó, hogy csak kettesben legyünk Apával, nagy örömmel, önként viszik el a gyereket, hogy megajándékozzák vízipisztollyal (fecskendő), és a kicsi fiú sugárzó arccal jön vissza. De ha a férjemnek kell segíteni bármiben, abban sem rest senki, és a segítségnyújtás sem orrhúzogatással, fintorral történik, sőt!!!

Továbbá minden drága ismerősünknek, akihez eljutott a hír, nagyon köszönöm a biztató sms-eket, telefonokat, nagyon sokat jelentettek/jelentenek. Még egy pici drukkot kérünk, hogy pénteken rendben haza tudjon jönni hozzánk Apa!!!






A tettesek ------->

(készült a natúr sebesülésről is kép, de azt még megnézni sem merem, nemhogy feltenni...)

Kecskeméti Repülőnap 2010

Bejegyezte: Erika dátum: 1:01 0 megjegyzés












C17 (nem a repnapról, de ez az!)

Vasárnap Kecskeméten jártunk a repülőnapon! Nálunk ez nagy kedvenc, mivel a fiúk ugye fanatikusak, és itthon is minden egyes több száz km-re elhúzó repülőnél meg kell állnunk és ámulva-bámulva kell mondanunk, hogy "ohhhhh repülő"!!!! (szerencsére még nem találták fel a busz-, villamos-, vonatnapokat...)

Nos, idén is nagyon klassz volt, rendkívül jó, profi szervezéssel. Bár eddig csak egy rendezvényen voltunk, ott is ledöbbentünk a vendéglátók kedvességén, segítőkészségén. A jegyárak mondjuk nem az alacsony kategóriába tartoznak, de tényleg megéri.

Felsorolni minden géptípust én nem tudok, a fiúk lökték nekem a sódert. Majd alantabb azért kifejtem profizmusom egy mozzanatát is... De tény, hogy azt még én is megállapítottam, hogy nem mindennapi gépek repkedtek földet-szívet döngetve az orrunk előtt. Volt rengeteg vadászrepcsi, helikopter. Amit én is egyből felismertem, az a Pápáról érkező, egyedülálló C17-es volt. Szerencsére kitartottunk délutánig és megcsodálhattuk közelről. A kommentátor szerint rettentő szép bemutatót hajtott végre, én inkább úgy írnám le, hogy egyszer áthúzott előttünk, egyszer leszállt, egyszer felszállt. De végül is szép volt.

Volt személyes humán kedvencem is!!! Sajnos 5 négyzetméteren belülre sikerült telepednünk egy Tom Jones-féle, szolis 60-assal (nem vékony fux-szal), aki - gondolom valamiféle meditációs céllal - két üveggolyót morzsolgatott több, mint 2 órán keresztül a markában, engem ezzel majdnem az őrületbe kergetve. És ezt még a sugárhajtású vadászrepülők mellett is folyamatosan hallottam... Gábor már majdnem tarkón vágott, hogy ne figyeljek rá! :-)

Egyébként profizmusomat bemutatandó, a fő repülőgép szaki-muki sehogy sem tudta a szőke nőnek elmagyarázni, hogy nem lépik át a vadászgépek a hangsebességet, pedig komolyan(!!!) először jött a repcsi, utána jóval a hang érkezett. Én csak próbáltam logikásan gondolkodni. Na erre a főmufti néz rám igen magyarázó szemekkel, hogy "figyelj, figyelj" és rázza a vállamat. Én kitágítottam a szemeimet és az elmémet, elhatározva, hogy most megértem... Ő: "A hang 1083 km/h sebességgel terjed a levegőben és ezek a repcsik 900 km-rel repülnek, így nem gyorsabbak a hangnál. Érted, érted????" (ezt kb. 100x és ismét rázza a vállam) Én továbbra is tág szemekkel-elmével várom a sugallatot, de még mindig nem!

Aztán annyiban maradtunk, hogy "otthon nézd meg a lexikont vazze'!" Ráadásként még mellék Murci is "benyomott" nekem egyet, hogy "mit nem értesz ezen anya?"!!!!

Okostojások!!!!

Na jó, utánanéztem, végül is a km/h-ban igaza volt, de az itt látható adatokból szűrjetek le többet! Én most nem próbálkozom a magam végzettségével! :-) Akkor is előbb volt ott a repcsi, mint a hang....

De nagyon klassz volt minden! Hazafele mint a rákok ültünk a kocsiban, mert észre sem vettük a felhős ég mögül kikandikáló gyilkos napot! :-(














Ezt muszáj volt megörökítenem, mert ennyi toy-toy-t még életemben nem láttam! És ez csak az egyik "széria" volt. Ebből a sorozatból volt vagy 50!!!! Számomra lenyűgöző volt! Bár próbáltam elkerülni őket, a napi 3 liter víz ivása mellett lehetetlen volt! :-( grrrr-brrrr (he-he, és ott mögöttük látszanak a gyönyörű vadászrepcsi farkincák...)














Ő a C17-es. Sajnos nem túl jó a kép, de tényleg fantasztikus! Hihetetlen érzés, élmény, ahogy száll a nagy monstrum az égen!

A bejegyzés legelején Ő látható egy netről letöltött képen!














Helyettes-segéd-kutatómérnök-machinátor-definiátor Murci kémleli az eget.


Kaptunk sok-sok tűzijátékot is. Íme az egyik!



























Szerelem! :-)


































Vince az elején rettentően be volt tojva a vadászrepülőktől. Mondjuk van is hangjuk! Szerencsére(?) vittünk rém helyes, óriási narancssárga füldugót neki, aminek a háromnegyede - bárhogy igyekeztünk is - kilógott, így még csinosabbá téve a viselő arcát. Az első fél órában ezzel, plusz az én kezem rászorításával ült és rettegett. Szerencsére utána feloldódott a stresszes gyerekem.

Itt már vagánykodik!

Végre előkerült a piros Labello-m...

Bejegyezte: Erika dátum: 1:01 0 megjegyzés

Gyerekszáj

Bejegyezte: Erika dátum: 1:00 0 megjegyzés
Apa: Anya, miért nem szereted a Calippo-t?

Vince (igen nyomatékosan): Apa! Anya nem szereti az édességet (már ezen a ponton megdőlt az elmélet), és különben is, bemegy a cicijébe a hideg és megfájdul Perec torka!

(Pedig okos gyerek...)

Állatkert

Bejegyezte: Erika dátum: 1:00 0 megjegyzés
Apa ma itthon maradt, így kilátogattunk az állatkertbe. Egyből rém aranyos kép fogadott minket, egy kacsamama a kicsinyeivel (talán 1-2 hetesek lehettek) a lábunk között totyogtak. Persze akihez közelebb kerültek, azokra a mama rendkívül "félelmetesen" próbált ráijeszteni a torokhangú hápogással. Sikerrel, nem bántottuk őket! :-)













Na hát ez a madár a kedvencünk lett. A nevére nem emlékszem, pedig direkt próbáltam megjegyezni. Már tanulhattam volna, hogy ilyenkor tuti nem sikerül! Szóval, Ő egyfolytában azt hajtogatta, hogy: tááá, tááá, tááá.... és így tovább. Vincével rendkívül jó barátok lettek, alig lehetett őket szétválasztani.













Íme a párbeszéd! Annyira aranyosak voltak, ahogy beszélgettek! :-) Megállás nélkül tááá-togtak egymásnak!

















A másik kedvenc: zsiráfetetés. Mondjuk amikor bontottuk a zoo-eleséget, őkegyelme nem nagyon tudott várni, és kb. (nem hazudok) 5 cm-re odahajolt az arcomhoz, hogy adjuk már a kaját, vagy leharapja a fejünket. Hááát, nem mondom, hogy a zabszem nem volt ott... Egyébként ettől elvonatkoztatva rendkívül kedves, barátságos tekintete van. Hosszú gyönyörű szempillákkal pillog az emberre. (A képet Vince készítette!)

Veresegyház

Bejegyezte: Erika dátum: 0:59 0 megjegyzés
Vasárnap a Medve-farmon jártunk. Ez viszonylag állandó programnak számít nálunk, főként mióta a Megyeri hidat átadták. Általában a "normális" emberek medvenézéssel töltik az időt, mi persze ebben is eltérünk az átlagtól! :-) Pillangókergetéssel telt az idő nagy része! Eléggé kétes eredetű, mocsárszerű, bűzölgő dombokon, gödrökben üldöztük őket. Egyébként gyönyörűek voltak!




























A kétfejű Cocco-maci! :-)















Na ezt a mackót irigyeltem, én is így akarok ücsörögni és nézni ki a fejemből! Ha még mézet is nyomnának be fakanálon... A ketrec elmaradhat!















A bátor medveszelídítő!


















Kisvasúton is utaztunk. Jó, a kisvasút bizonyos mértékig túlzás, de azt akarta illusztrálni. Ugyanazt végig néztük, amit előtte gyalog, de legalább árnyékban voltunk és ültünk. Perec nagyon odavolt, bár nem nagyon tudok olyat mondani, amiért Ő nincs oda!














Apával a rozoga, működésképtelen, ám de a gyerekek által nagy tetszésnek örvendő kisvasúton!

















Voilá!


















Raktak bele "szenet" is, miután Vince, az ezermester, a machinátor definiálta a problémát!

Persze, hogy elől kell betenni a szenet!!! Mi ebben a furcsa???

















Hazafelé már félig kómásan! (jó, jó, nyalókát úgy is tud enni)


















100%-os kóma!


















Igen, a képek sorrendje nincs rendben, de már nem volt energiám rendezni! Ez is a pillangóvadászathoz tartozik.

















Lesben!
 

Családi fészek Template by Ipietoon Blogger Template | Gift Idea