2016. január 14., csütörtök

Olvasó-társ

Bejegyezte: Erika dátum: 4:28 2 megjegyzés
Amúgy meg aggódtam, hogy mi lesz azzal a rengeteg beszerzett gyermek-, ifjúsági könyvvel, amit eredetileg még nagynak spájzoltam be, de ő tojik olvasni, de most kezdek megnyugodni, hogy találtam egy cuki kis olvasó-társat. Ő könyörög (azért nagyon nem kell!), hogy vegyünk még-még-még könyvet, mert minden könyvet ki akar a világon olvasni. :D

Tele a tök!

Bejegyezte: Erika dátum: 4:07 3 megjegyzés
Mivel szükségem van a munkahelyemre, ott nem önthetem ki a szívem, viszont valahol meg muszáj! Tényleg tele a tököm. Bár évek óta nem értek egy csomó mindent, és felháborít a kivételezés, a diszkrimináció, de most már a végét járom. :( Le kell írnom valahol, ha ki már nem mondhatom, csak fű alatt, mert mindenki ott mondja. Merném én, azzal nem lenne gond, de lakáshitel is van...

Arról már fogalmam sincs, hogy tudnék még segítőkészebb, még felajánlkozóbb lenni, de kezd az a meggyőződésem lenni, hogy kár érte úgyis, mert itt nem ez a lényeg, valami más, amit nem értek.

Ami most már nagyon kihozta, az a múlt év végén történt nagy változás a munkahelyemen, ahol a derekam ráment a melóra, de a lelkem is kicsit. Amikor azt látom, hogy hónapok óta betegállományban lévő, állítólag majdhogynem halálán lévő, mozdulni alig képes delikvens egészségtől ragyogóan betér, hogy elvigye a cuccait kocsival (hogy azokat ne kelljen később dobozolni, de egyébként a háromnegyede mégis ott marad, amiket majd én cihölök később),  aztán még a közösségi oldalakra is felteszi, hogy több száz kilométereket utazgatott nagymamához, távoli vidéki városban megrendezett színházi előadásra stb., akkor már kezd kinyílni az a bicska... Aztán amikor tenni kéne valamit a közösségért, hirtelenjében az egyébként (sokak szerint) kiskora óta szélen/vízen nevelkedő, évek óta otthon egész napokra magára hagyott gyerekhez nagyon fontos sietni. Mert nekem nem... Aztán amikor ő nem dolgozhat semmi megerőltetőt, semmi porosat, semmi koszosat, de az évekig egy 24 órában cigarettafüsttel telepöfékelt ablakban való munka, amely egy régi könyvekkel teli irodában található, na, az nem gond, az teljesen tökéletes, mert ott a 180 fokban elfordított képernyőn nem látszik a kék közösségi.

Mindenki besúg mindenkit, a rosszindulattól levegőt nem kapok. És akkor megkapom a letolást értekezlet kellős közepén, hogy ebédidőben miért azt csinálom, amit (férjemnek szülinapi ajándék 1 órába besűrítve), a személyes, én magam által befizetett előfizetésű telefonomon miért nem vagyok elérhető, az végképp kiborít. De a másik táncórákra, bankba, kávézni megy órákra, azzal sincs semmi gond, mindig velem. :(

Egyszerűen elegem van, és nem értem, fel nem foghatom, hogy van ez?

Egyet tudok, lekvárt a célból, hogy jobb legyen a helyzetem, nem fogok készíteni, utána takarhatnám le a tükröket...

Nagyon szomorú vagyok!
 

Családi fészek Template by Ipietoon Blogger Template | Gift Idea